Csapdahelyzetben

2009 június 30. | Szerző: Fülöp |

Szeretethiányos állapotban a következő veszélyek leselkednek az emberre.

Először azért fontosnak érzem elmondani, hogy a szeretethiány nem csupán abban merül ki, hogy senki sem szereti az embert, hanem szorosan hozzátartozik, hogy senki sem viszonozza az érzéseit.

Ez az elhagyatott állapot részint túlérzékenységhez, részint egyfajta sorvadásos állapothoz vezet.

A túlérzékenység lényege az állandó és éber figyelem, amellyel a környezet visszajelzéseiben keresgéli a szeretet és az érdeklődés jeleit önmaga irányában, illetve az általa megtett közeledés fogadtatását figyeli.

A túlérzékenység természete alapozza meg az elutasítottság fokozódó érzését. Mivel ki van éhezve a figyelemre, elfogadásra, minden szituáció, amelyben ezt nem kapja meg, kudarcként fog lecsapódni benne, még mélyebbre tolva a már addigi állapotába.

Ez a túlérzékenység olyan állapotot eredményezhet, amelyben az éhező egy elhagyatott, elhanyagolt és reménytelen koldus benyomását kelti.

Mivel nem egészséges állapot, mivel hiányzik belőle a kezdeményezés, a dinamika, ezért ha kedvező jelet is kap, akkor is passzív marad. A kezdeti öröm kételkedésbe hanyatlik. Annyira elveszítette a hitét abban, hogy ő szerethető, hogy a másiktól már szinte bizonyítást vár el, ezért visszahúzódik a tornyába, és ott várja a hódolót, hogy felmásszon érte és hozzá.

A hódolók azonban általában nem szoktak mászni, mert ezt a visszahúzódást részint elutasításnak, az érdeklődés hiányának érzékelik, másrészt az emberek többsége nem vágyik olyan szerepre, amikor a másikat meg kell menteni magától.

Tulajdonképpen a szeretethiányból fakadó sorvadás egy spirálba taszítja az embert, aki egy ponton túl már saját maga alatt vágja a fát:

– ott is szeretetet vár el, ahol az szükségtelen.

– a remélt ám meg nem kapott szeretet kudarcként jelentkezik nála, ami fokozza elhagyatottságát

– túlzott szeretettel fordul minden és mindenki felé viszonzást remélve

– túlérzékenyen pásztázza a környezetét, és állandóan azt próbálja meghatározni, hogy mit jelenthet másoknak

– ha esély jelentkezik, azt hagyja elmenni, miközben abban reménykedik, hogy nem hagyják elveszni, utánanyúlnak

– a hiányállapot miatti gyötrődésben, és a halmozódó kudarcuk okán elveszíti kezdeményezőkészségét, önbizalmát

– mindent túlreagál, a sikertelenség levertté teszi, a kedvesség túlzott reménnyel tölti el

– a megélt örömállapotokat sajtá maga mérgezi meg

– bármely személyét érintő kritika súlyosan érinti, abban újabb bizonyítékát látja annak, hogy érdemtelen a szeretetre