Egy házasságtörés krónikája
2009 július 9. | Szerző: Fülöp
Nézem az egyik egyre unalmasabbá váló sorozatomat a tévében (a sorozatok lényege, hogy az újabb és újabb kalandok sem tudják ellensúlyozni, ha a karakterek kiürülnek és erőltetetté válnak), mígnem a legutolsó epizódok egyikében a férfi főhős munkája révén megismerkedik egy laposodó, unalmassá váló házasságban élő nővel.
A nő konkrétan a magándetektív férfit bízza meg férje ellenőrzésével, mert arra gyanakszik, hogy az félrelép. Számomra különben mindig érdekes, hogy egy elhalt kapcsolatban miért aggódik bármelyik fél azon, hogy mit csinál a másik? Miért, hogy ha már nincs érzelem, akkor is birtokolni akarjuk, és meggátolni, hogy ha futólag is, de boldog legyen?
A követés során a feleség összebarátkozik a detektívvel. Már a munkán túl is találkoznak és beszélgetnek, majd moziba is mennek. Még ekkor is az a hivatalos jelszó, hogy csupán barátkoznak.
Már ekkor összeugrik a gyomrom. Tudom, hogy nem lehet megtenni egy, majd még egy lépést következmények nélkül. Tudom, hogy nem lehet belépni egy nyitott ajtón anélkül, hogy ne legyen valamilyen folyománya.
A baj megtörténik. A sok barátkozás egyik pontján a feleség bátortalanul, hosszas fontolgatás után felajánl egy közös éjszakát, amit elsőre a férfi elhárít, és hazarohan – hogy azután visszarohanjon.
Ez amúgy is férfias – ha már a nő belefészkelte magát a gondolataiba, vágyaiba, és megkapja a megfelelő ajánlatot, akkor van egy időintervallum az ajánlat után, amelyben exponenciálisan nő az esélye, hogy él a lehetőséggel – ez legfeljebb néhány óra. Ha a férfi ezt kibírja, akkor már képes megállni.
Szóval a két szereplő átlépi a határt, és már nincs megállás. Menekülnének is a helyzetből, és tartóssá is tennék – a szenvedély összeköti őket.
A történet innentől egyértelmű. A nő vagy nem is akar elválni, ahhoz túl sok kötelék fűzi a férjéhez (gyerek is van), vagy akar, csak nem találja a módot.
Folytonos örlődés, menekülés, hol szorosabb a kapcsolat a szeretővel, hogy eltávolodnak. Egyre inkább rabnak érzik magukat, akik számára nincs jó választás.
Örvény, pokoljárás, gyötrődés, az ész és a szív háborúja, függőségek hálója.
A titkos élet felörli a valódi életet is. A nő nem képes a házasságát megoldani (sem felszámolni, sem megjavítani) a szerető révén egy elfogadható helyzetbe került, amelyben van biztonság is és szerelem is, tehát valójában nem kell döntenie. A férfi pedig nem képes nyitni más felé, mert rabja lett a jövőtlenségnek. Kapcsolatban is van, meg nem is.
Nem szabad még az első lépést sem megtenni, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy azon az úton, ha úgy adódik, végig akarunk menni.
A férfi két útja
2009 július 9. | Szerző: Fülöp
Amikor az élet, és a női “nagylelkűség” a kaland lehetőségét ajánlja fel, akkor két irányba indulnék egyidejűleg.
A férfi, a harcos, az élet szerelmese, a kezdeményező, az aktív minden lehetőségre igent mondana, amit a sors felajánl neki. Ebben az igenlő és aktív életben lehet találni egyfajta kiteljesedést – a bátorság és vállalkozó szellem nincs lefojtva, ez pedig egy táguló erőérzettel jár a férfi számára.
A másik férfi, a szemlélődő, a bölcsességre áhítozó, a megfontolt, a komoly, a hűséges pedig egyre csak azt mondja, hogy a kísértésnek sohasem szabad engedni. Ha az ember átlép egy határt, akkor belép a következmények világába. Nem szabad minden nyitott ajtón belépni. Nem szabad válogatás nélkül karmával terhelni az életet. Nem az a szabadság, ha mindenbe beleugrunk, hanem az, ha megválasztjuk, hogy milyen úton indulunk el.
Mindkettőben van valami nagyság, a kiteljesedésnek más-más lehetősége – bár az egyik kétségtelenül több sebet hagyhat maga mögött.
A Nő és a titok
2009 július 9. | Szerző: Fülöp
Egy rádióműsorban hallottam, és nagyon megtetszett:
“A nő alapvető igénye a biztonság. A nő azért nem szereti, ha a férfinak titkai vannak, mert az a biztonságérzetét ássa alá. A nő lehet titokzatos, de maga körül nem viseli el a rejtélyeket”.
Azt már csak én teszem hozzá, hogy a férfit pedig gyakorta éppen a titokzatosság vonzza és izgatja, ezért a mindent felfedő, a titok és sejtelmesség nélküli nő érdektelenné válhat.
Gyakori hiba, amikor azt gondoljuk, hogy ami nekünk jó, azt kell adnunk a másiknak is. A nő odaadást és a titkok megszüntetését várja el, és azt hiszi, hogy a férfi is ezt értékelné a legtöbbre. Ezért feltárja titkait, és teljes odaadással viseltetik – ám éppen ezzel a férfi vágyát elaltatja.
A férfit ugyanis a küzdés izgatja és tartja lázban, ezért mindig kell lennie egy kis feszültségnek, titoknak, távolságnak, amely arra ösztönzi, hogy küzdjön a nőért. Még akkor is, ha már a felesége.
A nő biztonságra, a férfi célokra, és az azokért való harcra vágyik – ha egyáltalán lehet ilyen sarkosan megragadni a lényeget.
Csapdahelyzetben
2009 június 30. | Szerző: Fülöp
Szeretethiányos állapotban a következő veszélyek leselkednek az emberre.
Először azért fontosnak érzem elmondani, hogy a szeretethiány nem csupán abban merül ki, hogy senki sem szereti az embert, hanem szorosan hozzátartozik, hogy senki sem viszonozza az érzéseit.
Ez az elhagyatott állapot részint túlérzékenységhez, részint egyfajta sorvadásos állapothoz vezet.
A túlérzékenység lényege az állandó és éber figyelem, amellyel a környezet visszajelzéseiben keresgéli a szeretet és az érdeklődés jeleit önmaga irányában, illetve az általa megtett közeledés fogadtatását figyeli.
A túlérzékenység természete alapozza meg az elutasítottság fokozódó érzését. Mivel ki van éhezve a figyelemre, elfogadásra, minden szituáció, amelyben ezt nem kapja meg, kudarcként fog lecsapódni benne, még mélyebbre tolva a már addigi állapotába.
Ez a túlérzékenység olyan állapotot eredményezhet, amelyben az éhező egy elhagyatott, elhanyagolt és reménytelen koldus benyomását kelti.
Mivel nem egészséges állapot, mivel hiányzik belőle a kezdeményezés, a dinamika, ezért ha kedvező jelet is kap, akkor is passzív marad. A kezdeti öröm kételkedésbe hanyatlik. Annyira elveszítette a hitét abban, hogy ő szerethető, hogy a másiktól már szinte bizonyítást vár el, ezért visszahúzódik a tornyába, és ott várja a hódolót, hogy felmásszon érte és hozzá.
A hódolók azonban általában nem szoktak mászni, mert ezt a visszahúzódást részint elutasításnak, az érdeklődés hiányának érzékelik, másrészt az emberek többsége nem vágyik olyan szerepre, amikor a másikat meg kell menteni magától.
Tulajdonképpen a szeretethiányból fakadó sorvadás egy spirálba taszítja az embert, aki egy ponton túl már saját maga alatt vágja a fát:
– ott is szeretetet vár el, ahol az szükségtelen.
– a remélt ám meg nem kapott szeretet kudarcként jelentkezik nála, ami fokozza elhagyatottságát
– túlzott szeretettel fordul minden és mindenki felé viszonzást remélve
– túlérzékenyen pásztázza a környezetét, és állandóan azt próbálja meghatározni, hogy mit jelenthet másoknak
– ha esély jelentkezik, azt hagyja elmenni, miközben abban reménykedik, hogy nem hagyják elveszni, utánanyúlnak
– a hiányállapot miatti gyötrődésben, és a halmozódó kudarcuk okán elveszíti kezdeményezőkészségét, önbizalmát
– mindent túlreagál, a sikertelenség levertté teszi, a kedvesség túlzott reménnyel tölti el
– a megélt örömállapotokat sajtá maga mérgezi meg
– bármely személyét érintő kritika súlyosan érinti, abban újabb bizonyítékát látja annak, hogy érdemtelen a szeretetre
Dicső egyedüllét
2009 június 27. | Szerző: Fülöp
Néha egyedülálló emberek irigykedve nézik párkapcsolatban élő kollégáikat, akik boldognak tűnnek (ez fontos kitétel: tűnnek), és azt kérdezik maguktól, hogy nekik miért nem sikerül? Ők miért vannak egyedül?
Hajlamosak ilyenkor az egyedüllétüket kudarcként felfogni. Hajlamosak miatta bűntudatot érezni.
Rossz a szemléletmód.
Nem csak az számít ugyanis, hogy mi hiányzik egy ember életéből, hanem az is, hogy mibe nem lépett bele.
Aki egyedül van, az ne csak a boldognak tűnő keveseket nézze, és az ő életükre pályázzon, hanem a gyötrődő sokakat, és gondolja azt is, hogy a rossz elkerülése is siker!
Mert igenis, kell ahhoz is képesség, erény, belátás, állhatatosság, hogy valaki az élet által felkínált rossz kompromisszumokat, kísértéseket elkerülje.
Vannak, akiket a link, érzelmileg sekélyes, megbízhatatlan, haszonleső férfiak-nők meg sem környékeznek. Ez talán nem személyes siker?
Humorbeszéd a kapcsolatokban
2009 június 25. | Szerző: Fülöp
Manapság népszerű a testbeszéd tanulmányozása. Bizonytalan és reménykedő emberek fürkészik, hátha a testtartásból, mimikából megerősítést nyerhetnek, eligazodhatnak a kapcsolatok útvesztőjében.
Tudok ajánlani a testbeszéd helyett egy más eljárást, a “humorbeszédet”.
Két ember közötti kapcsolatot a legjobban a humoron, a humor fogadtatásán keresztül lehet leolvasni.
Először egy nagyon fontos alapvetést tennék a humorral kapcsolatban. A humornak két szintje van (most csak ennyi), maga a közvetlen akció, a viccelődés, és mélyebben a játék, a másikhoz való fordulás, tehát a kapcsolatteremtés szándéka.
A kölcsönösség a játék alapelve.
Általában véve a humor lehet rossz is, de ez nem számít, ha a megszólítottal szeretetteli, bensőséges a viszonyom.
A rossz humor fogadtatása éppúgy jellemzi a másik ember lelki finomságát, mint a kettőnk közötti viszonyt.
Ha a másik ember elutasító velem szemben, nem akar tőlem semmit, akkor sem a szándékot, sem a humort nem fogja értékelni. A humor mögötti vágy, a megszólítás szándéka is már elhárítást fog kiváltani belőle, ezért rendszerint ilyenkor a humor nem talál, sőt, megszégyenítő csendet vált ki.
Azt gondolom, hogy az emberek többsége szándékosan alkalmazza a csendet, fejének elfordítását, annak tettetését, mintha nem hallotta volna. Semmit nem tesz, hogy a másik kínját enyhítse, direkt hallgat. Jelzést ad felénk.
Ebben az esetben tudhatjuk, hogy hányadán állunk: sehányadán.
Ha egy lány akar egy fiútól valamit, akkor elég gyakori, hogy szinte minden beszólásán nevet. Nem feltétlenül gondolom, hogy ez tettetés lenne, azt hiszem, hogy amikor tetszik nekünk valaki, akkor teljes lényünkkel igyekszünk felé fordulni, ráhangolódunk, és ilyenkor a szimpatikus személy viselkedése, humora is más szinezetet kap.
(folytathatnám még, de ennyire futotta most………)
Kiürültünk
2009 június 24. | Szerző: Fülöp
Amikor azt kérdezzük magunktól, hogy miért üresedett ki a kapcsolatunk, a házasságunk, akkor azt is meg kellene vizsgálni, hogy mire alapoztuk! Mihez kerestünk társat a másik ember személyében……….és viszont.
Az elején könnyű jónak hinni a kapcsolatot – de nem a szerelem intenzitása miatt, ahogy sokan hiszik.
A kezdeti lendület, a másik felfedezése, az újdonság varázsa, a kipróbálatlan közös élmények, a megnyíló lehetőségek és távlatok. Mindenképpen van varázs, és könnyű a varázst szeretni, és mindezt összetéveszteni azzal, hogy a másikat szeretjük.
A kezdeti lendület megtévesztő is lehet. Pedig a legtöbb baj már az elején ott van, talán még látható is, csak éppen nem foglalkoznak vele.
Igen: a hajszálrepedések, a bomlás csírái. Minden ott van már az elején.
Egy házasság története
2009 június 24. | Szerző: Fülöp
Zsuzska 24 évesen jött össze Tamással. Sohasem volt igazán szerelmes belé, de mivel Tamás jól nézett ki, és az egykék önzésén kívül jelentősebb hibája nem volt, a kapcsolat működőképesnek bizonyult.
Az elején ugyan nem hosszútávú kapcsolatként indult, ám Zsuzska is jobban szerette a kiszámíthatóságot az ismeretlen izgalmánál. Lassan összeszoktak, ami könnyű volt, mert Zsuzska nem vágyott semmi különösre, nem voltak extrém igényei, nem volt igazán lelkizős lány.
4-5 év elteltével Zsuzska már úgy érezte, hogy nincs kedve, indíttatása új kapcsolatokhoz, kezdett úgy tekinteni Tamásra, mint akivel össze szeretné kötni az életét.
Tamásnak is jó volt ez a helyzet, így ő is Zsuzskában kezdte látni élete párját. Úgyhogy összeházasodtak. Majd gyerekük született.
Érdekes kérdés lehet, hogy ki hogyan folytatná magában a történetet………
A különbség
2009 június 24. | Szerző: Fülöp
Mi a különbség a két nyilatkozat között? Melyik a jellemzőbb?
“Vele akarom leélni az életemet, fontos nekem, szeretem. Tőle akarok gyereket, vele szeretnék megöregedni. Mindent vele szeretnék átélni. Oly kevés dolog biztos az életben, de ez az egy biztos – másként nem is lehet.”
“Már szeretnék gyereket, eleget szórakoztam. Már kiöregedtem a bulizásból, a kalandokból, szeretnék megállapodni. Ezért választottam Zsoltot. Rendes, megbízható, szereti a gyerekeket, és jól érzem magamat vele.”
2009 július 17. | Szerző: Fülöp
1. Írj levelet ismeretlen pasiknak, kezdj ki velük, kecsegtesd őket eséllyel, majd utólag hazudd azt, hogy ők akaszkodtak rád!
2. Hízelegj nekik, hogy jól írnak, érdekesek a gondolataik, biztos sokan leveleznek velük, majd utólag hazudd azt, hogy unalmasak, senkik, és sohasem érdekeltek!
2. Ha a pasi rádun, és elküld a fenébe, írj neki gyorsan sértődött levelet, hogy utólag azt hazudhasd, hogy te zavartad el!
3. Vezess aktát az emberek bizalmas közléseiről, majd ha érdeked úgy kívánja, akkor tedd közzé azokat, vagy zsarold meg őket, hogy ha nem úgy viselkednek, ahogy szeretnéd, akkor nyilvánossá teszed a privát szavaikat!
4. A legnagyobb hazugságot is határozottan és rezzenéstelen arccal add elő – mert akkor hihetőnek tűnik!
5. Keress egy tejfölösszájú ifjút, aki némi szexért cserébe rajong érted, és képes istennőnek látni. Bármit el fog hinni, és bármit le fog nyelni!
Oldal ajánlása emailben
X