Humorbeszéd a kapcsolatokban
2009 június 25. | Szerző: Fülöp |
Manapság népszerű a testbeszéd tanulmányozása. Bizonytalan és reménykedő emberek fürkészik, hátha a testtartásból, mimikából megerősítést nyerhetnek, eligazodhatnak a kapcsolatok útvesztőjében.
Tudok ajánlani a testbeszéd helyett egy más eljárást, a “humorbeszédet”.
Két ember közötti kapcsolatot a legjobban a humoron, a humor fogadtatásán keresztül lehet leolvasni.
Először egy nagyon fontos alapvetést tennék a humorral kapcsolatban. A humornak két szintje van (most csak ennyi), maga a közvetlen akció, a viccelődés, és mélyebben a játék, a másikhoz való fordulás, tehát a kapcsolatteremtés szándéka.
A kölcsönösség a játék alapelve.
Általában véve a humor lehet rossz is, de ez nem számít, ha a megszólítottal szeretetteli, bensőséges a viszonyom.
A rossz humor fogadtatása éppúgy jellemzi a másik ember lelki finomságát, mint a kettőnk közötti viszonyt.
Ha a másik ember elutasító velem szemben, nem akar tőlem semmit, akkor sem a szándékot, sem a humort nem fogja értékelni. A humor mögötti vágy, a megszólítás szándéka is már elhárítást fog kiváltani belőle, ezért rendszerint ilyenkor a humor nem talál, sőt, megszégyenítő csendet vált ki.
Azt gondolom, hogy az emberek többsége szándékosan alkalmazza a csendet, fejének elfordítását, annak tettetését, mintha nem hallotta volna. Semmit nem tesz, hogy a másik kínját enyhítse, direkt hallgat. Jelzést ad felénk.
Ebben az esetben tudhatjuk, hogy hányadán állunk: sehányadán.
Ha egy lány akar egy fiútól valamit, akkor elég gyakori, hogy szinte minden beszólásán nevet. Nem feltétlenül gondolom, hogy ez tettetés lenne, azt hiszem, hogy amikor tetszik nekünk valaki, akkor teljes lényünkkel igyekszünk felé fordulni, ráhangolódunk, és ilyenkor a szimpatikus személy viselkedése, humora is más szinezetet kap.
(folytathatnám még, de ennyire futotta most………)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
nagyon is egyet ertek veled…..
Kedves Bodza!
Másként nem is lehetne. :))
Kivéve,ha magammal értenék inkább egyet…:)))
Addig ez is megteszi:)))
:)))
Ezt most már nem tudom megállni, hogy ne írjam le. Ahányszor meglátom ezt a néger pasit, hirtelen mindig azt hiszem, hogy a Dokik (Scrubs) c. sorozat Turk-je. :)))